Városi könyvtár

kép

Városi könyvtár. Bonyhádon 1953. januárjában létesült a járási közművelődési könyvtár. Ekkor még egy fővel és igen kevés állománnyal rendelkezett. Jelentős minőségi változást jelentett az 1968-as év, amikor a könyvtár a szűkös, sötét helyéről a Perczel-kastélyba költözött. A Művelődési Ház és a Zeneiskola is ebben az épületben kapoptt helyet. Megnövekedett a könyvtárosok száma, a könyvtár alapterülete pedig az előzőnek a többszörösére nőtt. Újabb jelentős változás következett be 1984-ben, amikor a kastély teljes egészében a könyvtáré lett. A szépen felújított épületben a gyermekkönytár, a zeneműtár és a felnőtt könyvtár elkülönülten került kialakításra. A könyvtár jelenleg is ebben az épületben működik. Kilenc munkatársból, nyolc fő szakalkalmazott és egy fő technikai dolgozó látja el a feladatát, heti 40 órás kölcsönzési idővel, hétfőtől szombatig. Jelenleg több mint 70 ezer dokumentummal és közel 100 periodikával rendelkezik a könyvtár.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy épület
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
Jellemzők
hordozó papír
méret 6,5 x 9,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Pál Magdolna
leltári szám/regisztrációs szám F. 98. 1879.