Egyed Antal

kép

Egyed Antal (Székesfehérvár, 1779. június 13. – Dunaföldvár, 1862. augusztus 27.) pécsi egyházmegyei katolikus pap, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, költő. Polgári családból származott, középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1799-ben a bölcselet hallgatására Pécsre ment, ahol rendes tanulmányai mellett szorgalmas látogatója volt az ott fennálló magyar iskolának. 1801-ben a pécsi növendékpapok közé lépett. 1803-ban Dunaföldváron pappá szentelték. 1808-ban kocsolai lelkész lett, 1813-ban Bonyhádra ment át. Bonyhádi plébánosként megismerkedett a fiatal Vörösmarty Mihállyal, aki a Perczel családnál volt házitanító és a plébánia könyvtárában gyakran forgatta a klasszikus költők műveit. A plébános bíztatása is közrejátszott abban, hogy Vörösmarty a költészettel elmélyülten kezdett foglalkozni. Később a költő versben emlékezett meg egykori segítőjéről. Egyed Antal 1822-ben paksi lelkészként megtanult olaszul. 1829-ben visszakerült Dunaföldvárra, ahol papi hivatása mellett helytörténettel is foglalkozott, a vármegye településeinek szokásait, életét igyekezett felmérni. 1832-ben a pécsi püspök Koppánymonostor apátja címet adományozott neki. 1833. november 15-én a Magyar Tudományos Akadémia megválasztotta levelező tagjává. 1862. augusztus 22. – augusztus 23. éjjelén rablók támadták meg, s egy homlokára kapott vágás következtében hunyt el néhány nappal később. Végrendeletében hagyott 1000 forintot a pécsi gyermek-szemináriumnak, ugyanannyit a Magyar Tudományos Akadémiának és a Nemzeti Színháznak, a plébániájában levő szegény tanulóknak 1000 forintot, a váci siketnémák intézetének 100 forintot stb. Szép könyvtárát egy Dunaföldváron alapítandó könyvtár létesítésére hagyta.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy festmény
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 1999.
Jellemzők
hordozó papír
méret 6,2 x 9,2 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Máté Tamás
leltári szám/regisztrációs szám F.2000.2222.