Bernard Shaw: Pygmalion

kép

Pygmalion A RADNÓTI MIKLÓS SZÍNHÁZ előadása Romantikus történet Író: George Bernard Shaw Fordító: Nádasdy Ádám Rendező: Valló Péter Színész: Henry Higgins, nyelvész - Szervét Tibor Eliza, virágáruslány - Petrik Andrea Alfred Doolittle, kukás - Szombathy Gyula Higginsné - Csomós Mari Pickering, ezredes - Bálint András Pearcené, házvezetőnő - Kováts Adél Freddy Eynsford-Hill - Klem Viktor Eynsfordné, az anyja - Martin Márta Clara, a húga - Sárközi-Nagy Ilona Nagykövet - Horesnyi László Gúnyos járókelő, Nepommuck - Horváth Virgil Első járókelő, Lakáj - Simon Zoltán Taxisofőr - Kecskés Mihály Szobalány - Drága Diána Dramaturg: Kovács Krisztina Díszlet: Szlávik István Jelmez: Szakács Györgyi Rendező munkatársa: Őri Rózsa Ismertető: A darab 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány "filmszerű" részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady című musical szövegét, mely Higgins és Liza közti happy enddel végződik, s amelyből zenés film is készült. A Pygmalion eddigi magyar fordításai: Hevesi Sándor (1914), Mészöly Dezső (1953), Spiró György (1990 Radnóti Színház) Liza beszéde Az angolban igen erős a nyelvi tagolódás, főleg a kiejtést illetően: másképpen beszélnek városról-városra (sőt, Higgins túlzásával: háztömbről-háztömbre), de ennél fontosabb, hogy társadalmi osztályonként is különbözik a nyelv. Shaw tudta, hogy miről beszél: ír volt, s bár az angol volt az anyanyelve, élete végéig felismerhető íres akcentussal beszélt. Amikor 20 évesen Londonba jött, megtapasztalhatta a "csúnya" kiejtésűeket sújtó kirekesztést, lenézést. Aztán a századfordulón kifejlődő fonetika lehetővé tette a kiejtés tanítását, átformálást (így a logopédiát is), ennek egyik élharcosa Henry Sweet professzor volt, Shaw ismerőse, akiről Higginst mintázta. A londoni proletár beszédmódot Cockney-nak nevezik; ennek egyik fő jellemzője, hogy a "h" hangot sehol sem ejtik ki. Nem véletlen, hogy a professzort éppen H. H.-nak hívják, s Liza és Doolittle 'Enry 'Iggins-nek szólítja. Mindezt a mai magyar színpadon lehetetlen visszaadni, mert a magyarban a kiejtési különbségek eleve sokkal kisebbek, s nem is hordoznak ekkora jelentőséget. Az átlag-kiejtéstől hatásosan eltérni csak két irányban lehetne: a parasztos-falusias, illetve a cigányos-városias felé. Az első út azért nem járható, mert Liza (és az apja) nem vidékről fölkerült parasztok, hanem öntudatos nagyvárosi proletárok; a második azért nem, mert a darabban az etnikai kérdés föl sem merül, Liza csakis a beszéde és a modora miatt nem tagozódhat be az úri világba. Ezért fordításomban Liza "hibás" beszédét, főleg nyelvtani és szóválasztási helytelenségekkel érzékeltetem, azaz a "tananyagot" a kiejtésről a nyelvhelyességre helyeztem át; a többit a rendezőre és a színésznőre bízom (így tett Shaw is). (Nádasdy Ádám) Bemutató időpontja: 2011. február 27. Radnóti Miklós Színház

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Takács Zsolt
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Csomós Mari, Szervét Tibor
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Radnóti Színház
dátum 2011-02-27
időbeli vonatkozás Bemutató: 2011. február 27.
Jellemzők
méret 108 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Takács Zsolt
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés