Tűzoltó múzeum

kép

Tűzoltó múzeum, Bonyhád. 1985. május 25-én nyílt meg a Tolna megyei Bonyhád városában a helyi Tűzoltó Múzeum. A budapesti múzeum szakmai felügyeletével és támogatásával működő intézmény egy 144 m2 alapterületű, 28 m" galériával kiegészített, korábban magtárnak használt épületben nyert elhelyezést. Az építésben, a kiállítási anyag összegyűjtésében, és a kiállítás elkészítésében a megyei tűzoltó parancsnokság, a megyei múzeumi szervezet, a városi vezetés, a helyi önkéntes tűzoltók és a budapesti Tűzoltó Múzeum vett részt. 1988-ban az épületet egy korhű szertárral bővítették, amelyben a korabeli tűzoltófecskendőket helyezték el. A kiállítóhely állandó kiállítása „Tűzre, vízre vigyázzatok" címmel a szervezett tűzoltóságok előtti idők tűzvédelmét, elsősorban a céhek tűzoltói szolgálatát mutatja be. 2010-től a Völgységi Múzeum kiállítóhelyeként működik. A szemközti falsíkra Jan van der Heyden könyvének az amszterdami admiralitás épületének égését ábrázoló metszete került. A hatalmas méretű nagyításon jól látszanak az együtt dolgozó régi gólyanyakú és az új tömlős fecskendők. A tárolók fölött elhelyezett, a dunántúli települések legnevezetesebb Szent Flórián szobrairól készült felvételek sorát Szedres község 5,5 m magas haranglábja zárja, amelynek harangját 1894-ben öntötték. Hazánkban a tűzoltó-felszereléseket és fecskendőket (gyakran harangokat is) gyártó üzemek a XIX. század elején kezdték meg működésüket. A tűzoltók számára nagyon fontos légzésvédelmi eszközök fejlődését a König-féle füstsisakok és a Kőszegi­-féle légzőkészülék szemlélteti. A galérián az 1874-ben alakult Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület múltját és jelenét ismerhetik meg a látogatók. A szertárépület a Hőgyész községben a XX. század elején épült eredeti mintájára készült, egyszintes, födém nélküli 70 m2 alapterületű építmény. Az itt kiállított fecskendők különböző korúak és típusúak. Valamennyi lóvontatású és elsősorban a kisebb városok, községek tűzvédelmi igényét szolgálták. A legrégebbi a megyében gyártott süllyesztett medencés fecskendő (1893), a többi az 1920-30-as években, a nagy tűzoltószer gyárak -Tendloff-Dittrich, Köhler, Tarnóczy, Seltenhofer - által készített előkocsis mozdonyfecskendő, kocsifecskendők és szerkocsik. A falra helyezett fényképek, oklevelek, leírások a korabeli tűzoltóeszközök használatát ismertetik.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy muzeum
tárgy kiállítás
tárgy gyüjtemény
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 2000.
Jellemzők
hordozó papír
méret 12,7 x 8,9 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Krichné Máté Réka
leltári szám/regisztrációs szám F.2002.2738.