Ulrich Hub: Náthán gyermekei

kép

Réges-régen élt egy férfi Keleten, három fia volt, akiket egyformán szeretett. Amikor közeledett a halála, sokat töprengett azon, hogy őseitől örökölt bűvös erejű gyűrűjét melyikükre hagyja. Ezt a gyűrűt tulajdonosa soha nem húzta le az ujjáról, így isten és ember egyaránt kedvelte. Az apák mindig legkedvesebb fiaikra hagyták, így szállt nemzedékről nemzedékre. Ez a keleti férfi végül úgy döntött, hogy egyik fiának sem kedvez a másik kettő rovására. Titokban csináltatott két teljesen hasonlót, még ő sem tudta megkülönböztetni őket. Magához hívta fiait a halálos ágyához, titokban mindegyiknek átadott egy gyűrűt, majd meghalt. Halála után mindhárom fiú azt hitte, hogy övé a bűvös erejű gyűrű, és mindhárom a ház ura akart lenni. Melyik az igaz gyűrű? Melyik az igaz hit? A Náthán gyermekei Lessing: Bölcs Náthánjának újrafogalmazása. Egy 21. századi mese, mely kérlelhetetlen hitvallást tesz a hitek egymás iránti tisztelete, a vallási tolerancia, az emberség mellett. Az 1963-ban született Ulrich Hub sokoldalú művész: színházi szerző, prózaíró, forgatókönyvíró, színész és rendező. Németországban 2009-ben az évad legjobb gyermek- és ifjúsági darabjának járó díjjal tüntették ki. Szereplők: Náthán Kulka János Recha Martinovics Dorina Kurt Földi Ádám Szultán Sinkó László Püspök Fodor Tamás m.v. Zenész Halas Dóra m.v. Zenész Dezső Sára m.v. Stáb: Fordította Perczel Enikő Dramaturg Perczel Enikő Zeneszerző Halas Dóra m.v. Rendezőasszisztens Bencze Zsuzsa Rendező Gigor Attila Bemutató: 2012. február 4. Nemzeti Színház

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Takács Zsolt
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Martinovics Dorina, Földi Ádám
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Nemzeti Színház
dátum 2012-02-04
időbeli vonatkozás Bemutató: 2012. február 4.
Jellemzők
méret 109 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Takács Zsolt
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés