Kisdorog

kép

Kisdorog. Templom, fő utca, játszótér, címer. Határában római kori emlékeket tártak fel. Középkori történelméről keveset tudunk. A Dőry-család telepíti le német lakosait a XVII. században. A család romos kastélya még mindig áll a falu központjában. A Dőryiek és a kisdorogiak a bonyhádi tájfajta szarvasmarha tenyésztésével tették híressé magukat. Kisdorog volt az egyik fő tenyésztőhely. Az I. világháború után innen a törzskönyvezés Tolna megyében. A buszmegálló mellett "Ora et Labora" feliratú kis kápolna, benne a Bonyhádi Zománcgyárban készült kép Szűz Máriáról és Szent Józsefről. A falu római katolikus temploma klasszicista homlokzattal 1809-ben épült. Berendezése szintén klasszicista. A plébánia ház 18. század végi régi barokk épület. A II. világháború után német lakosságának zömét kitelepítik, helyükre bukovinai székelyek és felvidéki magyarok érkeznek. Tamás Menyhért író Kisdorogot vallja fogadott szülőföldjének, kisregényeiben tette híressé a környéket. A faluhoz tartozik Ördogmalom, Juhépuszta és Ódány. Ez utóbbi Mária napi búcsújáról híres a környéken.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Templom
tárgy címer
tárgy utca
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Kisdorog
időbeli vonatkozás 2005.
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 x 10,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Csibi Krisztina
leltári szám/regisztrációs szám F.2010.3167.