A körülöttünk lévő világ - és benne mi magunk is - egy ciklikusan ismétlődő folyamat részesei vagyunk, melyben szüntelen az örökös változás köreit rójuk. Az ember eredendően önpusztító konstrukciója a rendszernek, léte feloldhatatlan ellentmondásokon alapszik. Fő törekvése, hogy létezésének értelmet adjon, megalapozza önmagát. Otthonos világot teremt, a széttöredezettnek újra kontúrt ad. A konstruktív folyamat azonban véges, hiszen mindig eljön a pont, ahol az ember ráeszmél, hogy már rég a pusztulás útján jár. A rendszer megakad, a folyamat visszafordul. Az öndestrukció virágai szirmot bontanak ...