Európa az érett és a kései középkorban: 11-15. század

szöveg

Az egymást gyorsan követő két kiadást megért Európa a korai középkorban folytatását veheti kézbe az érdeklődő. Az érett és késő-középkort áttekintő kötet célja azonos az előzőével. Elsősorban a felsőoktatásban történelmet tanuló hallgatók számára kíván segítséget nyújtani a felkészülésben, ugyanakkor szeretné kielégíteni a történelem, azon belül is az oly romantikusnak tűnő,de a modern ember számára sok vonatkozásban nehezen érthető középkort kedvelő olvasók igényeit is. Az előző kötettel megegyező magas színvonalat, szakmai felfogást, a történetírói módszert a közel azonos szerzőgárda biztosítja. A jelenlegi kötet mégis gazdagabb, mint az előző korszak összefoglalása. Az egyes népek és országok történetén túl külön fejezeteket szentel a kor társadalmi, gazdasági, népesedési viszonyainak, a hűbériség és a rendiség értelmezésének, az egyház és a vallás szerepének, valamint a mindennapokat meghatározó olyan sajátosságoknak, mint az életmód, a társadalmi normák, a hiedelmek és a középkori világkép. A politikai események hátterében így fény derülhet azok okaira, objektív és szubjektív mozgatóira is.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Európa története
tárgy középkor
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Orosz István
kiadó Multiplex Media - Debrecen U.P.
közreműködő Angi János, Barta János, Bárány Attila, Papp Imre, Pósán László
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Miskolc
létrehozás dátuma 2001-01-01
időbeli vonatkozás 11 sz.
időbeli vonatkozás 15. sz.
Jellemzők
hordozó papír
méret 422 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Multiplex Media - Debrecen U. P.
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás ME-BTK
azonosító ISBN 963 00 7598 9