Színházak Éjszakája 2013

kép

Budapest neves színházai, színészei különleges, egész estés programsorozattal várják a közönséget, hogy bemutathassák színes, sokoldalú arcukat. És hogy mitől más ez az este, mint a többi? Attól, hogy a függöny korábban gördül fel a megszokottnál. Attól, hogy most arra kérik a nagyérdeműt, ne csak néző legyen, vegyen is részt a játékban. És attól, hogy egészen hajnalig a színházé a főszerep! 2013-ban is rendhagyó, különleges, interaktív programokra, eddig még nem látott előadásokra, izgalmas performance-okra, koncertekre, beszélgetésekre hívnak mindenkit, akit többet szeretne látni, mint egy színházi előadás. A Fővárosi Önkormányzat tizennégy színházában immár második alkalommal rendezik meg az év legizgalmasabb színházi eseményét, a Színházak Éjszakáját. A tavaly nyolcezer nézőt vonzó rendezvénysorozat sikerén felbuzdulva a budapesti teátrumok színészei és dolgozói különleges, interaktív programokra, kiállításokra, eddig még sosem látott előadásokra, gyerekműsorokra, koncertekre, beszélgetésekre hívnak mindenkit, aki többet szeretne látni, mint egy színházi előadás. Ezen a napon korábban gördül fel a függöny a megszokottnál: a programok május 4-én, szombaton délutántól kezdődnek és másnap hajnal háromig tartanak. A közönség, az erre az estére érvényes karszalag megvásárlásával a tizennégy színház hetven programjának bármelyikére ellátogathat. Idén lehetőség van arra is, hogy a karszalagok megvásárlói előre regisztráljanak bizonyos programokra, így mindenki biztos lehet abban, hogy nem marad le a kiválasztott előadásról. A budapesti színházak arra kérik a nagyérdeműt, hogy ezen az estén ne csak néző legyen, hanem ha kedvet érez hozzá, vegyen is részt a játékban. Színházak: Budapest Bábszínház, Budapesti Operett Színház, Centrál Színház. József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Katona József Színház, Kolibri Színház, Madách Színház, Örkény István Színház, Radnóti Miklós Színház, Szabad Tér Színház, Thália Színház, Új Színház, Vígszínház.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Tóth Berta
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Vágó Bernadett, Dolhai Attila
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Országosan Több helyszínen!
dátum 2013-05-04
időbeli vonatkozás 2013. május 04.
Jellemzők
méret 106 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tóth Berta
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés