POSZT 2013 - Itt a gála-tárlat

Gálaest

kép

Szombaton gálaest zárta a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az idei POSZT díjaiért hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadás versengett. A nyerteseket és a gála képeit mutatjuk be fotósorozatunkban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Vígszínház Bertolt Brecht: Jóembert keresünk című produkciója lett a legjobb előadás a 13. Pécsi OrszágosSzínházi Találkozón (POSZT), ahol a legtöbb elismerést az Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten. A szakmai zsűri által a legmagasabbra tartott, Michal Dočekal rendezte győztes darabban játszott a legjobb női főszereplőnek járó és a közönség zsűri díját egyaránt elnyerő Eszenyi Enikő. A budapesti Örkény István Színház Henrik Ibsen: Peer Gynt című előadásához négy díj kapcsolódik: a legjobb férfi főszereplő Polgár Csaba lett, a legjobb jelmezért járó kitüntetést Nagy Fruzsina, a különdíjat Matkó Tamás kapta az darab zenéjéért, a legjobb dramaturg pedig Gáspár Ildikó lett, akinek ezzel együtt a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist: Amphitryon című produkciójában végzett munkáját is elismerték. A Proton Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza John Maxwell Coetzee - Mundruczó Kornél: Szégyen című előadása két díjat jegyez: a legjobb rendezőnek járót Mundruczó Kornél, a legjobb díszletért odaítélhetőt Ágh Márton kapta. A bírálók szerint a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely Csaba: Bányavakság című darabjában játszott a legjobb női mellékszereplő, Nagy Dorottya és a legjobb férfi mellékszereplő, Bányai Kelemen Barna. A színész zsűri döntése alapján a legjobb férfi alakítás a kaposvári Csiky Gergely Színház Martin McDonagh: Vaknyugat című produkciójában szerephez jutó Hunyadkürti György, a legjobb női alakítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház April de Angelis: Színésznők című előadásában játszó Ecsedi Erzsébet nevéhez fűződik. A legjobb 30 év alatti színész díját Lovas Rozi és Tenki Réka kapta. Előbbi a Miskolci Nemzeti Színház Tennessee Williams: A vágy villamosa című darabjában, utóbbi a Nemzeti Színház Heinrich von Kleist: Amphitryon című produkciójában nyújtott kiemelkedőt. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotta. A színész zsűri tagja Egri Márta, Haumann Péter, Tóth Auguszta volt, a közönség zsűriben Kozma Károly értékesítő, Pankász Balázs egyetemi oktató és Tölcsér Valéria tanár kapott helyet. A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett off-programra is várták. Az érdeklődés nagy volt, a produkciók döntő többsége telt ház előtt zajlott.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Gála
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Tóth Berta, Czupi Dániel
kiadó Fotó.színház.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Pécs
dátum 2013-06-16
időbeli vonatkozás 2013.06.16.
Jellemzők
méret 201.7 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tóth Berta, Czupi Dániel
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés