Magyar Táncműhely- (R)Evolúció - In Illo Tempore

táncelőadás

kép

A Magyar Táncmühely-(R)Evolúció a néptánc színpadi újrafogalmazása révén törekszik a kortárs tánc megújítására. Ezzel, a második műsorával is a hivatásos néptánc együttesekben dolgozó tehetséges, ambíciózus fiatal művészeknek kínál lehetőséget az alkotásra, amivel egy új koreográfus generáció színrelépéséhez is hozzá kíván járulni. A Táncműhely idei estje az In illo tempore, melyben 4 fiatal koreográfus a személyes hagyományra is hivatkozva, a kortárs világ megértéséhez szükséges komplex szemlélettel fogalmazza meg mondanivalóját környezetéről, a hagyomány aktuális értelmezéséről. "Rítusok segítségével lépünk a szokásosból a szent időbe, amely újra ás újra megélhető, a kezdeti időben lezajlott eseményt újból jelentőssé téve. Az ünnepben visszatalálunk a szent idő első jelentkezésére, amiben az in illo tempore beteljesedik. Ez az idő nem folyik, hanem valamiféle tartam, nem változik, amely mindig ugyanaz marad." (M. Eliade) A modern ember időfelfogásából kiszorult az archaikus ciklikus szemlélet. Ha tehát az idő elmúló, akkor legyőzhető, itt vagyunk, az idő múlik. Így ebből következően a világ egyszeri és megismételhetetlen. Bekövetkezett az egyirányú idő, amely eltörölte az örök visszatérés mítoszát. Az idő, a tér és a mozgás összefüggéseinek változásai az egyének, generációk életében okoztak jelentősebb változásokat. A mai ember élete már elképzelhetetlen az időmérők állandó használata nélkül, amelyek viszont kizárólagosan a fizikai időt mutatják. Nem oldják meg a futó időtől való félelmünket... Visszatalálni az őseredeti időbe, amelyben végtelenül gyakran elérhető az örök jelen... Így talán: " Időtlen dereng át az időbeli világba." (Weöres Sándor)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenet az előadásból
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Vogel Kristóf István
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Mu Színház
dátum 2014-06-04
időbeli vonatkozás 06/04/2014
Jellemzők
méret 87 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Vogel Kristóf István
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés