Kedvesen csípős rigmusokat írt és énekelt Sas József a Vígszínház századik születésnapját megünnepelendő a gálaestén. Benne fölsorolta kedvenc színészi halottait. Köztük Pándy Lajost is, aki azonban szívdöglesztően hetvenöt évesként őszen és választékos eleganciával a háta mögött ült a színpadon, a lehető legjobb egészségnek és kedélynek örvendezve. Magántévedés. Ballépés. Pech. A százéves Vígszínház című album a színháztörténeti pecheket "nem ér a nevünk" előírással semlegesíteni óhajtván alcímként közli, hogy ez nem a színház évszázados története, csupán "mozaikok tíz évtized történetéből". Száz évvel ezelőtt nem lehetett biztosan tudni, hogy a Vígszínház 1996. május 1-jén megünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Öt-tíz éve azonban már gyanakodni kellett volna. Gyanakodni és nekikészülődni a munkának. Jobb lett volna a színháztörténetet színháztörténészre bízni. Az első résszel - a múlttal - nincs is baj: Mészöly Tibor szerkesztette és részben írta tömör kis kép-alá-mellé-írásait. Mészöly színháztudós. Írt is egy érzékeny könyvet korábban a Víg történelméről. Családilag is érintett: Ditrói Mór unokája, Ditrói Ica a felesége.