A szendrői római katolikus templom

Páduai Szent Antal mellékoltár

kép

Szendrő kiemelkedő jelentőségű műemléke a római katolikus templom, amely Északkelet-Magyarország egyik legszebb barokk épülete, egész Európa egyik legnagyobb ferences temploma, a rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek van szentelve. A templom alapjait 1635-ben rakták le. 1741 - ben Gróf Csáky István átépíttette és kibővíttette, így a ma ismert formáját az 1760 –as évekre nyerte el. A főoltártól jobbra a Szent Antal mellékoltár tallható, Páduai Szent Antal kanonizálva 1232, egyháztanító, oltárlapján Csáky címer, levágott török fejes, készítöje arcmása, oltárképe: Szent Antal a gyermek Jézus elött térdel, akinek angyal ajánlja figyelmébe öt, konzolokon Szent Sebestyén ( + 288 – védszent járványok idején ) és Szent Rókus ( + 1379, csodatévö ferences szerzetes, szent, pestis) oromzaton Nepomuki Szent János.Páduai Szent Antal (Lisszabon, 1195(vagy 1192). augusztus 15. – Arcella (Padova mellett), 1231. június 13.) portugál származású ferences rendi teológus és prédikátor. A római katolikus egyház szentje. 1220-ban átlépett a ferences rendbe.Antal feltűnt szónoki képességeivel, ezért azzal bízták meg, hogy Itáliában a katharoknak és Dél-Franciaországban az albigenseknek és valdenseknek prédikáljon. Bolognai Egyetemen a teológia ferences lektora volt. 1230-ban visszavonult számos hivatalától, és 1231-ben útban Padova felé halt meg, az arcellai kolostorban.IX. Gergely pápa már tizenegy hónappal halála után, 1232. május 30-án szentté avatta. 1946-ban egyháztanítóvá nyilvánították. Páduai Szent Antal (többek között) a szegények védőszentje, ezért a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. Sírja a padovai Szent Antal-bazilikában található, mely híres zarándokhely. Ünnepe június 13.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy római katolikus
tárgy Páduai Szent Antal
tárgy mellékoltár
tárgy festmény
tárgy Szendrő
tárgy templom
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szendrő
térbeli vonatkozás Borsod-Abaúj-Zemplén megye
térbeli vonatkozás Edelényi járás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
Jellemzők
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Magyar Katolikus Egyház
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Római katolikus templom, Szendrő