Szegény B. B. százéves

szöveg

Sztálin-békedíjjal kitüntetetten sem lehetett magyar színházban bemutatni. A Német Demokratikus Köztársaság Művészeti Akadémiájának tagja volt, birtokolta a Nemzeti-díj első fokozatát, feleségével együtt reggelenként a fal túlsó oldaláról - Berliner Allee 190. számú házuk elől - állami Volga vitte Kelet-Berlinbe, hogy színigazgassák a Berliner Ensemble-et. (Csak a fal fölépítését követően és csak erős állami rábeszélésre költözik át Helen Weigellel a keleti oldalra - Chaussestrasse 125.). A baráti népi demokrácia színházaiból mégis kitiltatott. Csak miután elholt 1956. augusztus 17-én: akkor mutathatta be A kaukázusi krétakört a Magyar Rádió, megtámogatottan Háy Gyula sirató-előszavával, annak a Háynak kollegiális-elvtársi mankójára támaszkodottan, aki szocialista-realista bezzeg párja volt az emigrációban és akinek Tiszazug című darabjának premierjét nézheti az Amerikából hazatérő Brecht első este, nem kis bosszúságára.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy újságcikk
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Molnár Gál Péter
kiadó szinhaz.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
dátum 2005-10-21
időbeli vonatkozás 2005.10.21.
Jellemzők
méret 236 KB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Molnár Gál Péter örökösei.
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető