A magyar irodalmi műveltség kezdetei

Szent Istvántól Mohácsig

Az Akadémiai Kiadó Reprint Sorozata

szöveg

A kötet új kiadásával az Akadémiai Kiadó a könyv máig eleven értékeire és tudománytörténeti jelentőségére kívánta felhívni a figyelmet. A szöveg az 1931-i, első kiadáson alapul, amelynek jegyzeteit a szerző az 1944-i, második kiadásban kiegészítette ugyan az újabb szakirodalommal (jelen kiadás a pótjegyzeteket is tartalmazza) de főszövegén semmit nem változtatott. A szerkesztő gondot fordított arra is, hogy a súlyos és értelemzavaró sajtóhibákat, valamint a szerző javításait listába szedje, mely a kötet végén található. ( Horváth János példányát a tudós családja volt szíves rendelkezésünkre bocsátani.) A jelenlegi kiadás ezért némi túlzással kritikainak mondható. s megbízhatóbb és használhatóbb, mint a korábbiak.

Cím(ek), nyelv
része Az Akadémiai Kiadó Reprint Sorozata: A magyar irodalmi műveltség kezdetei
változata valaminek Az 1931- ben Budapesten, a Magyar Szemle Társaság kiadásában, a Magyar Szemle könyvei 4. tagjaként megjelent mű reprintje.
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy irodalomtörténet
tárgy művelődéstörténet
tárgy Szent István
célközönség felsőoktatási anyag
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Horváth János (1878-1961) irodalomtörténész
kiadó Akadémiai Kiadó
közreműködő Tarnai Andor (1925-1994) irodalomtörténész (az előszót írta)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Miskolc
létrehozás dátuma 1988-01-01
időbeli vonatkozás 11-16.sz.
Jellemzők
hordozó papír
méret XII, 327 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Akadémiai Kiadó
jogtulajdonos Horváth János j
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás ME - Központi Könyvtár
azonosító HU ISBN 963 05 4890 9
leltári szám/regisztrációs szám C 110.401