Jókai Mór A lélekidomár (részlet)

szöveg

A lélekidomár a reformkorral, a szabadságharccal foglalkozó nagy művek után, 1889-ben íródott. Címszereplője messze van már – korban is, tettben is – a szabadságharc hőseitől. Jellemében ugyanolyan feddhetetlen, mint Jókai bármely főalakja, s egy csodálatos, s ezért „bűvös” hatalma van felettük. A gonosztevőket vallomásra bírja, zabolázhatatlannak hitt női személyeket megszelídít. A könyv az önkényuralom alatt hatalmassá duzzadt betyártársadalom felszámolásáról, nemzetközi szélhámosok detektívregénybe illő izgalmakkal leírt leleplezéséről szól, hosszú kutatásról egy titokzatos kincs után, amely annyi ember boldogtalanságát okozza. Továbbá két, szenvedéllyel és szenvedéssel teli házasságot mond el: Lándory Bertalan, a lélekidomár tragikus szerelmét Godivával, akit árvaságából kiemel, életre formál, felébreszti érzéseit, újból gazdaggá tesz és végül nejéül kap, később az özvegyült hős fáradozásait egy francia család szövevényes ellentétei közt az igazság érdekében; majd megbékélését egy új, nem kevésbé hű és szerető feleség oldalán.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy szépirodalom
tárgy regény
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Szépirodalmi Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1981-01-01
időbeli vonatkozás 19. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 1,6 MB 490 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító ISBN 963 15 1694 6