A századforduló társadalmi viszonyai közepette az ipari forradalom áttörésének következményei kétségtelenül elmélyítették a gyorsabban fejlődő, iparosodó és urbanizálódó területek, illetve az agrárterületek közti különbségeket. A nemzeti történetírás figyelmét - érthető módon - a magyar iparosodás csúcsteljesítményei, majd egy ideig árnyoldalai, valamint az úgynevezett hagyományos viszonyok, a szélsőségek kötötték le. A múlt század második harmadától kezdve a csendben, kevésbé látványosan polgárosodó vagy inkább kispolgárosodó tömegek az ismeretlen dolgok jellegtelenségét öltötték magukra. A tömeges polgárosodás, „kispolgárosodás" ugyanakkor ellenszenvet váltott ki: a tömegest, a kispolgárit negatívan ítélték meg. A szakmai és közfelfogás egyaránt a nem is mindig létező „tiszta formákhoz", a hamisítatlan népi kultúrához vagy a modern kultúrához vonzódik. A szekszárdi társadalomtörténeti kutatás, mely eredetileg egy szociológiai vizsgálathoz kapcsolódott, a jellegtelenségbe olvadó tömeg történeti humanizálására, tipikus csoportjainak, markáns egyéniségeinek bemutatására vállalkozik. Az interdiszciplináris kutatás egy, a magánélet legmélyére is lehatoló s az utóbbi időkig elhanyagolt forrást, az árvaszéki iratokat bírja szóra.