Az ősi Japán

A múlt születése

szöveg

Robbanásszerű technikai-technológiai fejlődés, mellette az ősi hagyományok, szigorú szokások őrzése – két véglet, amely egyaránt jellemzi Japánt. Hiába pusztítottak a szigeteken gyilkos polgárháborúk, hiába sújtották természeti katasztrófák, elemi csapások, a régészek számára Japán történelme kristálytisztán áttekinthető, mert a japánok oly módon halmoztak egymásra kulturális szokásokat és társadalmi gyakorlatokat, hogy alig-alig vetettek el belőlük valamit. „A régi hagyományokhoz való kitartó ragaszkodásuk a romba dőlt épületek és szobrok rendszeres restaurálásához vezetett az évszázadok során, a kézművesség hagyományai pedig a ami napig fennmaradtak, s a szobrászok most is a régi eljárások szerint munkálják meg hagyományos szerszámaikkal az anyagot – és az ősi szellemben.” Mégis, elsősorban a kutatórégész vizsgálódásai és ásatásai segítenek hozzá, hogy teljesebb legyen a kép az ősi társadalom közösségi természetkultuszáról, hiedelemvilágáról, gazdagok és szegények anyagi kultúrájáról. „Ez a könyv a japán föld és nép eredetének vizsgálatát tűzte ki célul. A kötetben közölt felfedezések szinte kivétel nélkül az utóbbi harminc évben születtek, de hátterükben ott áll a japán mitológia, s ott vannak az i. sz. 1. évezredből fennmaradt kínai és japán nyelvű írott emlékek. A japán őstörténet mélyen visszanyúlik a paleolitikumba, s pillanatnyilag több feltárásra kijelölt terület található itt, mint bármely más országban. A szigetlakók nemzedékeinek kultúrája, táplálkozása, hiedelemvilága, lakáskörülményei kezdenek alakot ölteni a szemünk előtt. Kiderül, hogy a Kínából átvett rizskultúra és vasöntés, a Koreából átszármazott buddhizmus hozzáidomult egy hierarchikus társadalom közösségi természetkultuszának és samanizmusának korábbi hagyományaihoz. A régészeti kutatás nem mindenütt kapcsolódik ásatáshoz: a templomok restaurálása során régi építőik keze nyoma is sok mindent elárult; a kőalapzatok felfedték letűnt paloták, templomok és városok alaprajzát, helyzetét, nagyságát és szerkezetét. Újabban azonban az ilyen területeken is gyakran feltárják ásatással…” – írja bevezetőjében Edward Kidder.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Edward Kidder
tárgy Az ősi Japán
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. BEVEZETÉS
2. IDŐRENDI TÁBLÁZAT
3. JAPÁN ÉS RÉGÉSZETE
4. GEOLÓGIA, ŐSTÖRTÉNET ÉS ANTROPOLÓGIA
5. Történet képekben: A KÖZÉPSŐ DZSÓMON-KORSZAK
6. MITOLÓGIA, RIZS ÉS A JAMATO ÁLLAM
7. Történet képekben: SINTÓ SZENTÉLYEK ÉS RÍTUSOK
8. A KORAI BUDDHIZMUS A TAIKA-REFORMIG
9. Történet képekben: A LOVAS NEMESEK
10. HEIDZSÓ, A FŐVÁROS
11. Történet képekben: ASZUKA FŐVÁROS ÉS VIDÉKE
12. A HEIAN-KORSZAK ÉS A FUDZSIVARA-ARISZTOKRÁCIA
13. TOVÁBBI OLVASMÁNYOK
14. KISLEXIKON
15. NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Edward Kidder
kiadó Helikon
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1987-01-01
időbeli vonatkozás 1987
Jellemzők
hordozó papír
méret 156 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0027