„Az Öngyilkosok klubja irodalmi fintor, tréfa, fricska a viktoriánus Anglia – és a viktoriánus ős-detektívregény – orrára. De Stevenson – bár maga sem tudja – itt is csodát művel: amit a pillanatnak szánt, az nyolcvan-egynéhány év távolában is friss olvasmány, humora élettel tölti meg és szívünkbe lopja a gavallérkodó, komolykodó bábfigurákat: Bohémia érdemes hercegét, a becsület bajnokát, a szigorú és igazságos Florizelt és hű adjutánsát; az Öngyilkosok klubjának elvetemült elnökét, ezt a számtalan gyilkosságban ludas, bűbájos ős-bűnözőt.” (Göncz Árpád)