Faulkner A hang és a téboly Míg fekszem kiterítve (részlet)

szöveg

Az 1929-ben megjelent A hang és téboly az átokverte Compson család históriája, amelyben az író végleges ellentéteket markol össze: durva komikumot és emelkedett hősiességet, bűnt és bűnhődést, múltat és jelent, fehéret és feketéket. Négyen mondják el ugyanazt a mesét, s előadásukban együtt szólal meg az emberi önkifejezés két lehetősége: „a hang”, vagyis az értelmetlen fájdalom történelem előtti üvöltése, és a „téboly”, azaz a gyötrelmesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonyító belső párbeszéde. A Míg fekszem kiterítve (1930) más környezetet mutat be. Meghal egy tanyasi öregasszony, s a családtagok szekérre rakják a koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait a városban, rokoni csontok közt helyezzék örök nyugalomra. Viszontagságos úton szekereznek végig, hogy végbevigyék, amire vállalkoztak. Komikus eposz ez a történet, amelyben a felbomlás szörnyűsége és az emberi összefogás nagyszerűsége fonódik össze szerves egységgé.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
tárgy regény
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Európa Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Amerikai Egyesült Államok
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1976-01-01
időbeli vonatkozás 20. század
Jellemzők
hordozó papír
méret 3,4 MB
méret 467 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító ISBN 963 07 0340 8