Az 1929-ben megjelent A hang és téboly az átokverte Compson család históriája, amelyben az író végleges ellentéteket markol össze: durva komikumot és emelkedett hősiességet, bűnt és bűnhődést, múltat és jelent, fehéret és feketéket. Négyen mondják el ugyanazt a mesét, s előadásukban együtt szólal meg az emberi önkifejezés két lehetősége: „a hang”, vagyis az értelmetlen fájdalom történelem előtti üvöltése, és a „téboly”, azaz a gyötrelmesen érzékeny huszadik századi tudat önmagát tagadó-bizonyító belső párbeszéde. A Míg fekszem kiterítve (1930) más környezetet mutat be. Meghal egy tanyasi öregasszony, s a családtagok szekérre rakják a koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait a városban, rokoni csontok közt helyezzék örök nyugalomra. Viszontagságos úton szekereznek végig, hogy végbevigyék, amire vállalkoztak. Komikus eposz ez a történet, amelyben a felbomlás szörnyűsége és az emberi összefogás nagyszerűsége fonódik össze szerves egységgé.