Fényképek Molnár Imre csókási gazdaságáról

Hódmezővásárhelyi népélet

kép

A felvételeken mintagazdaságokról készült fotók reprói láthatók. A nem túl jól sikerült reprók értékét növelik a lereprózott képeken túli információk. A fotókat kiállításra válogatták össze, bepaszpartuzták és fotós szignójával, valamint képaláírással látták el. A képek egy részét Till Viktor (1877-1945) hódmezővásárhelyi fényképész készítette, másik részét Schintzer Lajos (1902-1944) Hódmezővásárhelyen is működő fényképész, néhány fénykép pedig "Nemzeti Fényirda Csongrád" bélyegzővel van ellátva. A felvételek túlnyomórészt az 1930-as években készültek. — A reprók negatívja a hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában található: a csókási Molnár Imre mintagazdáságáról készült képek reprodukciói. — Csókás határrész és dűlő Hódmezővásárhely külterületén, a várostól délkeletre. A középkorban falu volt, amely a nagy kiterjedésű csókási pusztán feküdt. A török kor után a határ bedűlőzésekor ezen a határrészen egy földsáv a Csókás-dűlő nevet kapta. — A topográfia térképek, amelyeknek a jelentősebb tanyákhoz nevet is írtak, a 20. század első felében Nyékitelek-dűlőben tüntetnek fel Molnár tanyát.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy állattenyésztés, tejfeldolgozás, gabonatermesztés
tárgy Dobosi tanya; díjmentes mangalica kanok
tárgy Dobosi major
tárgy Gulya
tárgy Id. Molnár Imre bérelt tanyája, Dobosi major
tárgy Tejház dolgozói a dobosi tanyán
tárgy Molnár Imréné tanyájukon a tejházban
tárgy Ebéd aratáskor
tárgy Cséplés
tárgy Kender aratás a csókási tanyán
tárgy Asztag mellett summások
tárgy Asztagok cséplésre előkészítve
tárgy Ford körmös traktor
tárgy Nyári jászol szarvasmarháknak
tárgy Cséplés
tárgy Csirkenevelés
tárgy Csókási tanya — Molnár Imre csókási tanyája
tárgy Molnár Imre dobosi tanyája
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
méret 24×36, hasznos képméret 10×15
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár