Csomorkányi tanyaiak

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

Gyerekek szülő és nagyszülő korúakkal a Csomorkányon készült képsorozatból. A háttérben egy elhagyatottnak látszó épület. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel nem éles. A negatív szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tanyai lakosság
tárgy tanyai család
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy szociofotó
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1960-as évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár