Csomorkányi határ

Hódmezővásárhelyi tanyavilág

kép

Vihar által kitört fa a csomorkányi határban. — Csomorkány középkori város volt a mai Hódmezővásárhely külterületén, amely a török korban elpusztult. Neve külterületi határrészként maradt fenn, helyét téglatemplomának romja mutatja. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Herczeg Mihály néhai levéltár-igazgató által ajándékozott negatívok egyik fényképe. E felvételeket túlnyomórészt Herczeg Mihály (1926-2011) készítette. (A felvétel alulexponált, ami a képeredmény észrevehető romlását eredményezte. A negatív fényt kapott az alsó részen. A felvétel nem éles.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy látkép
tárgy Csomorkány
tárgy csomorkányi tanyák
tárgy tájkép
tárgy rollfilm képkockára vágva
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1960-as évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár