Honvédségi patkolókovács

Magyar Királyi Honvédség

kép

Ló patkolása a hadseregben. Megrendezett fotó. A balról egy katona patavésővel, egy másik patkoláshoz tartja a ló hátsó lábát, az előtérben egy harmadik fogóval az kovácsüllőn tartja a patkót. A háttérben a gerendaépület sarkához frissen kovácsolt ráfok vannak támasztva. Dokumentumértékű emlékszerű fotográfia. — A ruházat, és a képen előforduló német feliratok alapján 1918 előtti felvétel. A zubbony rejtett gombolású, a zsebeken még nincs hajtás. A sapkának szemernyője van. A katonák lábán csizma van, ebből az egyik posztószárú. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Vajna Csaba által ajándékozott üvegnegatívok egyik fényképe. A felvételek szerzője, és az üvegnegatívok eredeti tulajdonosa nem ismert. (Enyhén alulexponált felvétel. A negatív fényérzékeny oldala koszos, ami a tónusértékeket észrevehetően rontja. Az üveglemezre felhordott emulzió a széleken foltos.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy katonai szolgálat
tárgy sorkatonaság, honvédség, hadsereg
tárgy közösségi képek
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás első világháború időszaka, 1916-1918
Jellemzők
hordozó üveg
méret 9×12
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár