Astoria Szálló, Budapest 1914
Hotel Astoria Budapest
Az eredetileg három telekből álló területen épült szálloda, 1914. március 14-én nyílt meg. Mivel a tulajdonosok nem tudtak megegyezni a tervező személyében, ketten is kaptak lehetőséget. Hikisch Rezső és Ágoston Emil külön-külön, de meglepő összhangban hozták tető alá az épületet. A megnyitása idején modern szálloda működtetését, a tulajdonosok - bölcsen -, egy gyakorlott szakemberre, az Egyesült Államokat is megjárt Gellér Mihályra bízták. Tőle származik a hotel elnevezése is, amelynek apropóját a fáma szerint egykori munkahelye, a New York-i Waldorf-Astoria Hotel adta. A szállodát nem kerülték a történelem viharos fordulatai: 1918-ban itt székelt a Károlyi-féle Magyar Nemzeti Tanács, 1919-ben ide szállásolták be magukat a Tanácsköztársaság vezetői, majd 1944-ben a német megszállást követően a Gestapo is. Nem kerülte el az 56-os utcai harcokat sem. Maga az épület, amely 2014-ben töltötte be 100. évét, az évtizedek alatt több átalakítás és felújítást is átvészelt. Az elsőt 1928-ban, majd a másodikat 1929-ben. A háború okozta károkból 1948-ban állították helyre, 1963-ban "árkádosították", 1983-ban korszerűsítették. A felújítások közül az utolsó, 2004-ben kezdődött és 2007-ben fejeződött be. Az elmúlt évszázad alatt, az Astoria nemcsak mint szállodanév ivódott be a budapestiek köztudatába, hanem a város emblematikus csomópontjaként is.
The hotel, originally built on three plots, opened on 14 March 1914. Since the owners could not agree on the identity of the designer, two of them were given the opportunity. Mr. Rezső Hikisch and Mr. Emil Ágoston had plans separately but in surprising harmony. At the time of its opening, the owners entrusted the operation of a modern hotel, wisely, to an experienced specialist, Mr. Mihály Gellér, who had also visited the United States. Hence the name of the hotel is said to have been given by the Waldorf-Astoria Hotel in New York. The hotel was always a centre of history: the Hungarian National Council of Károlyi was located here in 1918, the leaders of the Hungarian Soviet Republic settled here in 1919, and the Gestapo in 1944 after the German occupation. It didn’t avoid the 56th Street fights either. The building itself, which turned 100 in 2014, has undergone several alterations and renovations over the decades. The first in 1928 and then the second in 1929. It was repaired from the damage caused by the war in 1948, "arcaded" in 1963, and modernized in 1983. The last of the renovations began in 2004 and was completed in 2007. Over the last century, Astoria has infiltrated the public consciousness of Budapest not only as a hotel name but also as a central point of the city.
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
van változata | VF_1709 |
van változata | VF_35534 |
nyelv | magyar |
nyelv | angol |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | vendéglátás-történet |
tárgy | szállodatörténet |
tárgy | szállodaipar |
tárgy | hotel |
tárgy | védett vendéglátóhely (1973-tól) |
tárgy | Unger Richárd, Elek László, Takács Lajos (első tulajdonosok) |
tárgy | Hikisch Rezső (1874-1934.) tervező, építész |
tárgy | Ágoston Emil (1876-1921.) tervező, építész |
tárgy | Gellér Mihály (a első szálloda első igazgatója) |
tárgy | Zrínyi fogadó |
tárgy | Kölber-ház |
tárgy | Bekella-ház |
tárgy | vendéglátóipar |
tárgy | MKVM |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest, IV. kerület, Belváros, Kossuth Lajos utca 19-21. |
térbeli vonatkozás | Budapest, V. kerület, Belváros, Kossuth Lajos utca 19-21. (1950. után) |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
időbeli vonatkozás | 1914. március 14. (a szálloda megnyitásának időpontja) |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 9 x 12 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | MKVM |
hozzáférési jogok | Kutatási engedéllyel hozzáférhető |
Forrás, azonosítók | |
forrás | MKVM |
leltári szám/regisztrációs szám | VF_8304 |
leltári szám/regisztrációs szám | VIP_8_A-M_védés_(védett_vendéglátóhelyek) |