Vita a Vásárhelyi művészetről - Tápai Antal a zsűri szerepéről, az alkotásokról

szöveg

Vita a Vásárhelyi művészetről -Tápai Antal a zsűri szerepéről, az alkotásokról című cikkében az alábbi gondolatokat olvashatjuk: "Úgy tűnik jelentős vita bontakozott ki a vásárhelyi és a szegedi képzőművészet megítélése kapcsán. Én azonban azt hiszem, hogy ez inkább országos problémákat takaró vita, és így lezárni egyáltalán nem lehet. Legfőbb dolog, hogy a tanulságok valóban tanulságként szolgáljanak a zsűrinek, a kritikusnak és a művésznek. A rossz szempontok alapján válogató zsűri ugyanis olyan alkotásokat nyilvánított semmisnek, amelyek máskülönben értékes műveknek számítottak. Tudok erre példát is mondani, méghozzá az én esetemet. Azt is tudom, hogy a zsűri nem egy esetben "lényeges" kérdéseket nem vett figyelembe, illetve hol a hagyományt és realizmust támogatta ítéleteivel, hol pedig a látványt, és az érzelmi töltésű műveket támogatta. Így kerülhetett sor arra, hogy Szegeden nem nézték jó szemmel a jelentős művet, Vásárhelyen elfogadták a gyengét. Ezek tények, és mint ilyenek igényt tarthatnak a vitára, az elemzésre." Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1980. november 30.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1980
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma