Mátyás Pince Étterem, Budapest

kép
minősített tartalom

A fényképen a budapesti Mátyás pince sörözőjének egyik részlete látható. A Mátyás pince története itt kezdődött. 1904-ben Baldauf Mátyás ebben a helyiségben nyitotta meg sörözőjét (bor- és sörházat említ felhívásában). A kiváló sörök és a szívélyes kiszolgálás a későbbiekben meghozta gyümölcsét, amely folyamatos bővítésekben öltött testet 1914-ben, 1929-ben. Majd 1937-ben teljes átépítés kezdődött, amelynek befejezését a tulajdonos sajnos már nem élte meg. Akkor kapta a Mátyás korát megidéző belső arculatát. A sörözőbe a Kéményseprő utcai bejáraton lejutva tulajdonképpen egy fa box-rendszert találunk, egy hossztengely mentén két sorban felfűzve (a bejárattól balra 6, jobbra 5). A helyiség söntésbe vezető végét vasrácsozat zárja le. Az utcai oldalon négy ólomrekeszes üvegablak-festmény található, Mátyás király életére utaló szalagmintás feliratokkal.Tervezőjük Haranghy Jenő volt, a kivitelezés Palka József üvegfestő érdeme. A falfestmények jóval később kerültek a falra. 1971-ben Bozó Gyula festőművész (Haranghy tanítvány) tervei alapján és kivitelezésében. A képek témái szintén Mátyás király életének kiemelkedő eseményeit jeleníti meg.

Part of Mátyás Pince (Mátyás Cellar) Brasserie at 7 Március 15. Square of Budapest, after 1971.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátás-történet
tárgy védett vendéglátóhely (1973-tól)
tárgy vendéglátóhelyiség
tárgy vendéglői berendezés
tárgy fa box-rendszer
tárgy söröző
tárgy szocialista vendéglátóipar
tárgy falfestmény
tárgy festett üvegablak
tárgy Bozó Gyula (1913-) festőművész
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, V. kerület, Belváros, Március 15. tér 7.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1971 után
Jellemzők
hordozó papír
méret 12 x 9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_20207
leltári szám/regisztrációs szám VIP_8_A-M_védés_(védett_vendéglátóhelyek)