A Zrínyi utcai kórház főbejárata

kép
minősített tartalom

A mai Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Zrínyi utcai egysége, az egykori Szentháromság Közkórház Hübner Jenő tervei alapján épült az 1890-es években.

A fénykép készítője a székesfehérvári származású Glück József. A fotográfus szülővárosában végezte tanulmányait, majd az ott töltött gyakorlati évek után Győrben folytatta tevékenységét 1898-ban, a Deák Ferenc utca 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) műteremben. 1901-ben vette át Papp Albert Deák Ferenc utca 5. szám alatti műtermét, és ezt követően néhány évig az elődje iránti tiszteletből Papp Albert utódjaként szignálta alkotásait. Idővel a két műterem közül választania kellett, s végül annál a helyszínnél maradt, ahol győri pályafutását elkezdte. Portréiról, városképi részleteiről, valamint fontos események megörökítéséről vált közismertté.1944-ben Auschwitzba deportálták.

Cím(ek), nyelv
része Glück József fotósorozata a Zrínyi utcai kórházról
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy A Zrínyi utcai kórház főbejárata
felhasználói címke Győr, Zrínyi utcai kórház, főbejárat, Glück József, Szentháromság Közkórház
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Glück József (1877-1944)
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Győr, Zrínyi utca
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Győr
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 16x22,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám XJM.F.197