Szabolcsi Szemle 1936 3 4

szöveg
minősített tartalom

Irodalmi folyóirat, a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör, majd a Bessenyei Társaság kiadványa. A 11 évfolyamot élt periodika 1934 márciusában indult, utolsó száma 1944 júniusa előtt jelent meg. A megye minden jelentős kulturális eseményéről tudósított, továbbá a Bessenyei Körben elhangzott előadások szerkesztett változatát is közzé tette. Főszerkesztője végig Szohor Pál volt. Szerkesztői időrendben: Belohorszky Ferenc, Szentmiklósi Péter, Méreyné Juhász Margit, Vácz Elemér, majd Jákváry Kálmán. A tanulmányok, cikkek, szépirodalmi alkotások szerzői között elsősorban nyíregyházi középiskolai tanárokat, írókat, költőket, szakírókat és a megye településein élő értelmiségieket találunk.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy irodalom
tárgy művészet
tárgy Bessenyei Kör
tartalomjegyzék
Sziklay Ferenc; Pál meg Pável 65 S. Szovátay Gáborka : Tamási, a székelység tükre 68 Huba János: Emlékezés 77 Darkó István: Megvasalt ordas 79 Dr. Belohorszkyné: Teleki Blanka grófnő és nevelési eszményei 85 Vitéz István : Versek 90 Rácz Pál: A hős 92 Dr. Benkő László : Betyárok és boszorkányok az alföldön 98 Márkus Mihály: A „tirpák"-szó eredete 106 Kovács László: Az első beteg 113 Holmi 121
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szohor Pál
kiadó A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör
közreműködő Szentmiklósi Péter, Belohorszky Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szabolcs vármegye
létrehozás dátuma 1936-01-01
időbeli vonatkozás 1936
Jellemzők
hordozó papír
méret 68 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár