Szabolcsi Szemle 1941 2 3

szöveg
minősített tartalom

Irodalmi folyóirat, a Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör, majd a Bessenyei Társaság kiadványa. A 11 évfolyamot élt periodika 1934 márciusában indult, utolsó száma 1944 júniusa előtt jelent meg. A megye minden jelentős kulturális eseményéről tudósított, továbbá a Bessenyei Körben elhangzott előadások szerkesztett változatát is közzé tette. Főszerkesztője végig Szohor Pál volt. Szerkesztői időrendben: Belohorszky Ferenc, Szentmiklósi Péter, Méreyné Juhász Margit, Vácz Elemér, majd Jákváry Kálmán. A tanulmányok, cikkek, szépirodalmi alkotások szerzői között elsősorban nyíregyházi középiskolai tanárokat, írókat, költőket, szakírókat és a megye településein élő értelmiségieket találunk.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy irodalom
tárgy művészet
tárgy Bessenyei Kör
tartalomjegyzék
Oroszlán Zoltán Benczúr Gyula művészete 1 Jósa Jolán : Bessenyei György (Hangjáték) 16 Nyárády Mihály Kék község történelmi földrajza (II. közlemény) 45 Vajas Klára versei 61 Kiss Margit: Czóbel Minka és a Nyírség 62 Ámbrózy Géza: 1940, a meteorológia tükrében 71 Magyar Néző 76 Holmi 79
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szohor Pál
kiadó A Szabolcsvármegyei Bessenyei Kör
közreműködő Belohorszky Ferenc, Jákváry Kálmán, Vácz Elemér
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Szabolcs vármegye
időbeli vonatkozás 1941
Jellemzők
hordozó papír
méret 93 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár