Palace Szálló, Budapest 1965

kép
minősített tartalom

A felvételen a budapesti Palace Szálló belső terének egyik részlete, az éttermi rész látható. Az 1911-ben megnyitott szecessziós stílusú szálloda több átépítésen és felújításon is átesett (1923, 1928, 1964, 2002). Első tulajdonosai a Hotel Palace Szálloda Rt. volt. Az államosítás után több állami vállalat is működtette. 1957-től, az Országos Idegenforgalmi Szálloda és Étterem Vállalat (OISZÉV) üzemeltette, 1965-től a frissen alapított a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalathoz került. A privatizáció után az ezredforduló környékén, a Novotel szállodalánc vette meg, - az első műemlékszállodájuk -, jelenlegi elnevezése Novotel Budapest Centrum szálloda. Visszatérve a belső térre, a bútorzat Rákos Pál műbútorgyárában készült, a csillárok Goldstein Ignác üzemének érdeme, míg a stukkók Rákos Manó szobrász munkáját dicséri. Az 1964-es átalakítás során az előcsarnok jóformán teljesen megsemmisült, ettől eltekintve az enteriőr sikerrel vészelte át az elmúlt évtizedeket. 1999-től maga az épület is műemléki védettséget élvez. Említsük meg, hogy a 2000-es évek elején történt felújítás során végig figyelembe vették a hotel műemléki jellegét, az előcsarnok Szendrő Péter és Szenes Iván tervei alapján nyerte el mai arculatát. Az eredeti 1911-es építkezés terveit Komor Marcell és Jakab Dezső építészek készítették. A kivitelezésért Stettner és Krausz felelt.

Photo of the interior of Palace Hotel at 43-45 Rákóczi Road of Budapest, the restaurant part in 1965. Opened in 1911, the Art Nouveau Style hotel has undergone several alterations and renovations (1923, 1928, 1964, 2002). Its first owners were Hotel Palace Hotel Rt. After nationalization, it was operated by several state-owned companies. It was operated by the National Tourist Hotel and Restaurant Company (OISZÉV) from 1957, and from 1965 it was transferred to the newly established Pannonia Hotel and Restaurant Company. After privatization, around the turn of the millennium, the Novotel Hotel chain bought it - their first listed hotel - and its current name is Novotel Budapest Centrum.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vendéglátás-történet
tárgy szállodatörténet
tárgy védett vendéglátóhely (1973-tól)
tárgy vendéglátóhelyiség
tárgy étterem
tárgy vendéglői berendezés
tárgy szecesszió
tárgy MKVM
tárgy szocialista vendéglátóipar
tárgy enteriőr
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest, VIII. kerület, Józsefváros, Rákóczi út 43-45.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1965
Jellemzők
hordozó papír
méret 26 x 22 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_27249
leltári szám/regisztrációs szám VIP_8_N-Zs_védés_(védett_vendéglátóhelyek)