Medgyessy Ferenc gondolatai Endre Béláról

szöveg

"Ha Vásárhelyre mentem, főképp ő volt az aki odavonzott. Itthon minálunk nem találtam azt a nyugodt, tisztelt életbölcsességet, mint amelyen az övé volt. Ő ébresztett rá engem is, mennyi minden haszontalansággal vesszük mi körül magunkat, amire semmi szükségünk nincs. Ő ezektől mentes volt. Ugyanez a tiszta, egyszerű lélek szól ki az ő alföldi tájképeiből. Ezért ragaszkodtam én őhozzá, épp úgy mint a képeihez. Mert hisz ő meg a képei egyek voltak. Nekem is van egy tőle. Vezekelni járulok hozzá. Ezzel elárultam a rám ható legvonzóbb erejét. Medgyessy Ferenc (kézirat)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Medgyessy Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország - Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma