Régi erdélyi skólák

Barangolások térben és időben

szöveg

Ha a szellemi Erdélyt keresem, századokkal dacoló megtartó erejével, az iskolák kapuján kell - ténylegesen vagy gondolatban - benyitnom. Ha érteni akarom egy-egy jeles erdélyi tudós, író, közéleti ember lelki valóját, tartását, hitét - az iskoláját kell megismernem. Mondd az iskoládat, s megmondom, ki vagy! A jó iskola nem mossa el az egyéniségeket, hanem éppenséggel kibontakoztatja őket, miközben rájuk nyomja a maga sajátos közösségi jegyeit. Tudás, szorgalom, helytállás az iskolákban serken fel, teljesedik ki, érlelődik későbbi művekké. A kudarcokért, bukásokért, csüggedésekért vagy netán árulásokért is az iskolákat, még inkább azok hiányát okolhatjuk. "Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéketlennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja." Apáczai Csere János, az egyik legnagyobb magyar pedagógus érvelt ilyenképpen az iskolák fölöttébb szükséges voltáról.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Régi erdélyi skólák
tárgy Beke György
tárgy könyv
tárgy Barangolások térben és időben
tartalomjegyzék
1. Apáczai Csere János szellemi romkertjében
2. Magányos magiszterek és tudós professzorok
3. Egy iskolatörténész műhelyében
4. Élőknek öröksége
5. Egy kollégium drámája
6. Százados küzdelem az anyanyelvért
7. Vissza a forrásokhoz?
8. Kollégiumok egyénisége
9. A tekintély fedezete
10. "Ne hagyjátok az iskolát!"
11. Személynévmutató
12. Helynévmutató
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Beke György
kiadó Tankönyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1989-01-01
időbeli vonatkozás 1989
Jellemzők
hordozó papír
méret 414 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0147