A tudományos-fantasztikus regényeiről híres angol író életművének két népszerű darabja A láthatatlan ember (1894) és Az istenek eledele (1904). Wells korlátlan fantáziájának remek terméke a történet Griffinről, a világ legtehetségesebb fizikusáról, aki korát messze meghaladó felfedezése révén azonban nem világhírt vívott ki, hanem a földhözragadt kortársak rettegését és gyűlöletét. Szánalomra és megvetésre egyaránt méltó a Láthatatlan Ember, akinek zsenialitása rideg, kíméletlen lélekkel párosul, és útja óhatatlanul tragédiához vezet. Hasonlóan megelőzik korukat a tíz esztendővel későbbi regény, Az istenek eledele óriás gyermekei. Ők már nem magukat rekesztik ki a társadalomból, hanem a törpék társadalma szövetkezik, félelemből, maradiságból, a jobb sorsra érdemes kísérleti emberek ellen. Az istenek eledelének alapgondolata Swift Gulliverjének Liliputban tett utazásra emlékeztet, de a két mű nagy, szemléletbeli különbsége, hogy Gulliver helyzete reménytelen, mert a törpék együttes ereje legyőzi a magányos óriást – Wells derék óriásai azonban már nem magányosak; megkeresik és megtalálják egymást, és arra készülnek, hogy szétszórják a világon a csodaszert, és győzzenek.