Emléktábla avatása

kép

Magyarországon a levente mozgalom az 1920-as években indult meg. Eredeti célja a 14-21 éves fiatalok testnevelésének, hazafias érzelmének, vallásosságának a biztosítása volt. 1944 őszén Hódmezővásárhelyről az 1924-1928 évben született levente fiúkat elvezényelték hadi jellegű munkára. Részben mezőgazdasági munkán, másrészt vasútépítésen, majd romeltakarításon vettek részt. 1945. április 4-én Bruck - Királyhidánál a visszavonuló fegyvertelen fiatal leventék munkaszolgálatos egységét végzetes német aknatámadás érte. A túlélőkre a hadifogság szenvedései vártak, amibe sok társuk belehalt. Az évekkel később hazatérők 1989. április 29-én megalakították a Hódmezővásárhely és Környéke Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Körét. Céljaik között szerepelt, hogy méltó emléket állítsanak hősi halált halt bajtársaik emlékének. Első teendője volt a Baráti Körnek, hogy 1989. október 28-án a hódmezővásárhelyi Szent István templom falán emléktáblát helyezett el. A fotó az emléktábla avatáson készült. Balról Gy. Molnár Imre a Baráti Kör vezetőségi tagja, jobb szélen Vörös Sándor a Baráti Kör gazdaságvezetője.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Emléktábla avatása
tárgy Leventék
tárgy Hódmezővásárhely és Környéke Volt Leventék és Hadifoglyok Baráti Köre
tárgy II. világháború
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Ismeretlen
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1989-10-28
időbeli vonatkozás 1989
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 9 cm x 12,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár I-II.vh./Volt leventék/65