Dr. Szauter Ferenc arcképe

kép

A felvételen látható Dr. Szauter Ferenc (1873-1938) 1928. október 1-jétől 1936. március 25-ig Győr városának polgármestere volt.

A fénykép készítője a székesfehérvári származású Glück József. A fotográfus szülővárosában végezte tanulmányait, majd az ott töltött gyakorlati évek után Győrben folytatta tevékenységét 1898-ban, a Deák Ferenc utca 13. szám alatti (ma Aradi vértanúk útja) műteremben. 1901-ben vette át Papp Albert Deák Ferenc utca 5. szám alatti műtermét, és ezt követően néhány évig az elődje iránti tiszteletből Papp Albert utódjaként szignálta alkotásait. Idővel a két műterem közül választania kellett, s végül annál a helyszínnél maradt, ahol győri pályafutását elkezdte. Portréiról, városképi részleteiről, valamint fontos események megörökítéséről vált közismertté.1944-ben Auschwitzba deportálták.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Dr. Szauter Ferenc arcképe
felhasználói címke Győr polgármestere, Dr. Szauter Ferenc, Glück József
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Glück József (1877-1944)
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Győr
Jellemzők
hordozó papír
méret 11,5x18,5 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám XJM.F.1108