Győri Imre látogatása Szegeden és Vásárhelyen

szöveg

Győri Imre az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken este Szegedre érkezett. A vendég - akit dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára fogadott - a szegedi Nemzeti Színház előadásában megtekintette Hervé: Nebáncsvirág című operettjét. Szombaton délelőtt Győri Imre dr. Koncz János kíséretében Hódmezővásárhelyre látogatott, ahol dr. Szalontai József első titkár és dr. Csatordai Antal, a tanács elnöke fogadta. Az ezt követő megbeszélésen a pártirányítás helyi gyakorlatáról, Vásárhely első félévi gazdasági eredményeiről és a további feladatokról, majd aktuális várospolitikai kérdésekről tanácskoztak. A pártbizottságon folytatott megbeszélés után a vendég és kísérete dr. Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója és Kurucz D. István, a Képzőművészek Országos Szövetsége területi szervezetének művészeti titkára kalauzolásával megtekintette a jubileumi 25. Vásárhelyi Őszi Tárlatot. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. november 12.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Politika
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Szeged és Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-11-12
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma