A jubileumi tárlat után ... - Vásárhelyi Őszi Tárlat

szöveg

Negyedszázados jubileumához érkezett az idén a Vásárhelyi Őszi Tárlat. Az évforduló alkalmából több mint száz művész mintegy 200 alkotását állították ki a Tornyai János Múzeumban. Milyen érdeklődés kísérte a XXV. őszi tárlatot, s hogyan állítható fel a lezárult kiállítás mérlege? Erről adott tájékoztatást dr. Dömötör János igazgató. - Az érdeklődésre mutató egyik legjellemzőbb adat, hogy közel tizenhétezer látogató tekintette meg a kiállítást. Jelentősen megnőtt az iskolai csoportok, szocialista brigádok részére rendezett tárlatvezetések száma is. Néhány tárlatvezetést vásárhelyi festőművészek is vállaltak. Kedvező képet adnak a mostani közületi vásárlások is. Közel félmillió forint értékben vettek alkotásokat (összesen 32 művet) a tárlat anyagából. A legjelentősebb a Kulturális Minisztérium által megvásárolt 15 mű (értékük együttesen 217 ezer forint), melyeket Papp Gyula : Déri Tibor portréja kivételével a Tornyai János Múzeumnak adományozott. Hangsúlyozni kell az ilyen kiállításokon történő vásárlások művészetpolitikai jelentőségét is a művész és a vevő közötti teljesen magánjellegű kapcsolaton túl - mondotta végül a Tornyai János Múzeum igazgatója. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. december 13.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-10-13
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma