India

Útikönyvek

szöveg

A világon minden hét emberből egy indus. India a világ szárazföldjének 2,2 százalékán terül el. Ezen a földdarabon él az emberiségnek több mint 15 százaléka. Indiában már ötezer évvel ezelőtt Egyiptom és Sumér kultúrájához hasonlítható körülmények között éltek az emberek. Ez a kultúra más alapokon, más körülmények között fejlődött, de ugyanúgy remekműveket hozott létre építészetben, irodalomban, művészetben. Szellemi, társadalmi kibontakozása azonban olyannyira más utakon haladt, hogy a mai európai, így a magyar utazó-olvasónak nemcsak a tényeket, hanem a gondolkodásmódot, amelyből a tények fakadnak, sem könnyű megértenie. Aki azonban megismerkedik vele, az előtt csodálatosan gazdag világ tárul fel. Gazdag múltjának értékeiben és ellentmondásaiban, de gazdag jövőjének lehetőségeiben is. Hiszen az évezredeken át sajátos, elzárt életet élő, az emberiség többi részének szemében változatlannak tűnő India éppen századunkban megmozdult. Sok évszázados elnyomás után - kereken 30 éve - kivívta függetlenségét, megindult az egyetemes emberi fejlődés útján. Még ezer szállal köti minden más népétől eltérő, sajátos múltja, de már atomerőművekkel, hírközlő műholdakkal, minden állampolgára emberi jogait védő törvényekkel siet behozni az elmaradást. Ezerarcú ország India. A Panoráma szerkesztőség új útikönyvének célja, hogy ezt az ez ideig kevéssé ismert világot a magyar utazó-olvasó is megismerhesse.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy India
tárgy Útikönyvek
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. A kiadó előszava
ELSŐ RÉSZ - INDIÁRÓL ÁLTALÁBAN
2. Bevezetés (Kalmár György)
3. India földrajza, népei, gazdasági élete (Dr. Szegedi Nándor)
4. Kialakulás, domborzati egységek
Az Északi-hegykoszorú - Az észak-indiai-alföld - A Dekkán
5. Száraz, száraz-forró, nedves-forró évszak
6. Kiegyenlítetlen vízjárású folyamok és folyók
7. Népesség
Ahol a legtöbb nyelven beszélnek - Vallások - A demográfiai robbanás - Életszínvonal és kultúra
8. Gazdasági élet
Az ingatag alap: a mezőgazdaság - Sokféle ásványkincs, kevés energia - Gyáripar - Külkereskedelem
9. Közlekedés
10. India történelme (K. M. Pannikar, Dr. Balogh András)
11. Az őslakók
12. Új vallások megjelenése
13. A Maurják birodalma
14. A Gupták és más dinasztiák
15. Az iszlám és India
16. A mogulok
17. A brit korszak
18. A szabadság követelése
19. Az indiai fejedelmek (Kalmár György)
20. A független Indiai Köztársaság megszületése
21. Politikai fejlődés
22. A történelmi és művészeti korszakok összefoglaló áttekintése
23. India művészete
24. Mesés építészet (Hermann Goetz)
A fő történelmi típusok - Az Indus-völgyi civilizáció - Védikus indoárja és buddhista korszak - A hellenisztikus közjáték - A klasszikus hindu korszak - A hindu középkor - Nepál pagodaépítészete - Az iszlám kora Indiában - Modern hatás
25. Festészet és szobrászat (William Curtis)
A kő utolérhetetlen művészete - A szobrászat dicsőséges korszaka - Évszázadok festészete
26. Zene (Narayana Menon)
A zene nem nemzetközi nyelv - Az indiai zene jellemzői
27. Az indiai tánc (Rukmini Devi)
A megértésből fakadó tudatos élvezet - A dévadászik tánca - Táncdrámák - A kathákali - A kathak - Manipur
28. Irodalom (Vekerdi József)
29. Kulturális tevékenység
Kulturális intézmények - Hírközlés
30. Az indiai élet
31. A vallások (Donald S. Connery)
Hinduizmus - Iszlám - Kereszténység - Szikhizmus - Dzsainizmus - Zoroasztrianizmus - Buddhizmus
32. A kasztrendszer (Dr. Balogh András)
33. Az életmód (Khushwant Singh)
A vallás helye az indiai életben - Kikapcsolódás, szórakozás - Az indiai nők helyzete
34. Az indiai konyha (F. Nagy Angéla)
35. Üdülés, sport, vadászat
36. A magyar utas Indiában (Gyakorlati tanácsok) (Kalmár György - M. Fehér Éva)
37. Előkészületek
38. Megérkezés Indiába
39. Szállás, ellátás, szórakozás
40. Mit és hol vásároljunk?
41. Közlekedés
42. Még néhány hasznos tudnivaló
43. Az indusokról magyar szemmel
44. Idegen szavak jegyzéke (Dr. Debreczeni Árpád)
MÁSODIK RÉSZ - RÉSZLETES ÚTIKALAUZ
45. Delhi
46. Ismerkedjünk Delhivel
Tughlakábád - Hurmájun sírja - Az újabb Delhi - A Connaught Place környékén - Mogul pompa - A Vörös erőd - A változatlan Ó-Delhi
47. Gyakorlati tudnivalók Delhiről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállodák, szállások - Éttermek és szórakozóhelyek - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
48. Ágrá és környéke
49. Ismerkedjünk Ágrával és környékével
Szent Mathura - Akbar mauzóleuma - Az ágrai erőd - Emlékmű a szerelemnek - Más ágrai nevezetességek - Fatéhpur Szikri, a szellemváros - A gválijari erőd - India Szent Johannája - Déogarh és Sivpuri
50. Gyakorlati tudnivalók Ágráról és környékéről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Vásárlás - Múzeumok - Fényképezés, vadászat - Hasznos címek
51. Khadzsuraho templomai
52. Ismerkedjünk Khadzsurahóval
A templomok és szobordíszeik - Nyugati csoport - Keleti csoport - Déli csoport
53. Gyakorlati tudnivalók Khajurahóról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállás és ellátás - Múzeum - Fényképezés - Hasznos címek
54. Rádzsaszthán állam
55. Ismerkedjünk Rádzsaszthánnal
Dzsajpur - Az ambiri palota - Alvár és Díg - Bharatpur - Adzsmir - Bikánir, a sivatagi város - Dzsaiszalmar, sziget a homokon - Dzsódhpur - Abu-hegy (Mount Abu), az üdülő- és templomváros - Ránakpur - A páratlan Udépur - Udépur környéke - A rádzsput bátorság bölcsője: Csitorgarh - Kotah és Bundi
56. Gyakorlati tudnivalók Rajasthanról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Vadászat - Hasznos címek
57. Pandzsáb, Harijana és Himácsál Pradés államok
58. Ismerkedjünk a Pandzsábbal
Az amritszari Arany-templom - A XXI. század keleten - Simla, sz alkirály Walhallája - Tovább északra - A Kulu és a Kangra völgye - Lahul és Szpiti - Kangrából Dálhausziba - Egy meglepő kis város
59. Gyakorlati tudnivalók a Punjabról, Hariyana és Himachal Pradesh államokról
Mikor menjünk oda? - Közelkedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Túrák - Vadászat és horgászat - Hasznos címek
60. Kasmír és Dzsammu államok
61. Ismerkedjünk Kasmírral és Dzsammuval
A Banihal-hágó - Srínagar - Kirándulás a tavakhoz és a völgyekbe - A Kolhoi-gleccser - Hóhidak
62. Gyakorlati tudnivalók Jammuról és Kashmirról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Sí, horgászat, vadászat - Túrák - Vásárlás - Hasznos címek
63. Uttar Pradés állam
64. A Himalája világa
Közel a hóhoz - Pihenés a hegyek között - A hegyek közé zárt Csakrata
65. Útban a Gangesz völgyéhez
Lakhnau, a kertek városa - A halhatatlan banjanfa - A buddhizmus bölcsője: Szárnáth - Benáresz
66. Gyakorlati tudnivalók Uttar Pradesh állam északi részéről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Vadászat és horgászat - Gyalogtúrák - Vásárlás - Hasznos címek
67. Gyakorlati tudnivalók a Gangesz-völgyről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállás - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
68. Bombay és környéke
69. Ismerkedjünk Bombayjel
A tengerparti sugárút - A Malábár-domb - A bombayi párszik - Szabadtéri múzeum
70. Ismerkedjünk Bombay környékével
Közeli kirándulóhelyek - Az Elefanta-barlangok - Más barlangtemplomok - A Karla-, a Bhadzsa- és a Bedsza-barlangok - Az ambernáthi templom - Matheran - Púná - Útban Mahábalésvarba - Mahábalésvar
71. Gyakorlati tudnivalók Bombayről
Mikor menjünk oda? - Közelkedés - Helyi ünnepek - Szállodák, szállások Bombayben - Bombayi éttermek - Szállodák, szállások Bombay környékén - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
72. Ellórá és Adzsantá barlangjai
73. Ismerkedjünk a barlangkörzettel
Nászik és Ahmednagar - Aurangábád - Az ellórai sziklaépítészet - Adzsantá falfestményei
74. Gyakorlati tudnivalók Ajantáról és Ellóráról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállodák, szállások - Vásárlás - Hasznos címek
75. Gudzsarát állam
76. Ismerkedjünk Gudzsarát állammal
A gyönyörű Baróda - Ahmedábád - két stílus keveréke - Modhera, a szolánki korszak dicsősége - Szaurástra - A Satrundzsaja, a dzsainizmus fellegvára - A Girnar-hegy és Dzsunágadh - A Gir-erdőség és a partvidék - Még néhány rádzsput város
77. Gyakorlati tudnivalók Gujarat államról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
78. Közép-India
79. Ismerkedjünk Közép-Indiával
A királyi Mandu - A Bágh-barlangok - Indór - Uddzsen - Bhópal - Száncsi mesés kőművészete - Udégiri barlangjai - Szatpura - Bhiláí - Gandhi ásramja
80. Gyakorlati tudnivalók Közép-Indiáról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vadászat és horgászat - Hasznos címek
81. Goa állam
82. Ismerkedjünk Goa állammal
83. Gyakorlati tudnivalók Goa államról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek - Szállodák, szállások - Hasznos címek
84. Karnátaka állam
85. Ismerkedjünk Karnátaka állammal
Tipu szultán egykori fővárosa - Májszúr városa - A Khedda - Szomnáthpur temploma - Májszúrtól északra - A díszítőművészet bősége Belurban - Halébid, a kőfaragás tobzódása - Kurg - Vidzsajanagar, a letűnt "Diadal városa" - A Gupta-korszak utáni idők ékei - A győzelem városa
86. Gyakorlati tudnivalók Karnatakáról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
87. Tamilnádu állam
88. Ismerkedjünk Tamilnáduval
Madrász - Mahábalipuram - Kancsipuram, az Arany Város - Álmos francia város a trópusi Indiában - A Csóla-építészet bemutatója - Tirucsirapalli erődje - Madurai - Rámésvaram - Comorin-fok - Kódaikanal és a Nilgirí-hegyi üdülők - A hegyi üdülők királynője
89. Gyakorlati tudnivalók Tamilnadúról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek - Dél-indiai zene és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Sport - Hasznos címek
90. Kerala állam
91. A legrendhagyóbb indiai ország
Egy kis történelem - Keralai kasztok
92. Ismerkedjünk Karalával
Trivandrumból Kvilonba - Vissza a természethez - Perijár vadrezervátum - Kocsín - Kocsínból Kranganorba
93. Gyakorlati tudnivalók Keraláról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Vásárlás - Sport - Hasznos címek
94. Ándhra Pradés állam
95. Ismerkedjünk Ándhra városával
Hájderábád - Hájderábád környéke - Régi királyságok maradványai - Négy templomváros - A keleti partvidék
96. Gyakorlati tudnivalók Andhra Pradeshről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Sport - Hasznos címek
97. Kalkutta
98. Ismerkedjünk Kalkuttával
99. Gyakorlati tudnivalók Calcuttáról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek - Szállodák, szállások - Éttermek szórakoztató műsorral - Szórakozási lehetőségek - Múzeumok - Sport - Vásárlás - Fényképezés - Hasznos címek
100. Bengál és Bihár államok
101. Ismerkedjünk Bengállal és Bihárral
Sántinikétan - Csodálatos hegyi világ - Dárdzsiling - Hegymászás - Kőrösi Csoma Sándor sírja - Zarándokhelyek Bihárban - Egy nagy vallás bölcsője - Gajá és Nálandá - Patná és környéke
102. Gyakorlati tudnivalók Bengálról és Bihárról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Hasznos címek
103. Orissza állam
104. Ismerkedjünk Orisszával
A törzsek - Bhubanésvar, a templomok metropolisa - Kirándulások Bhubanésvar környékére - Konárak Fekete pagodája - A kasztok nélküli templom - Menjünk úszni!
105. Gyakorlati tudnivalók Orissáról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Sport - Hasznos címek
106. Ászám és Nágáföld
107. Ászám
108. Nágáföld és a nágák
109. Ismerkedjünk Ászámmal
110. Kaziranga-vadrezervátum
111. Ismerkedjünk Nágáfölddel
112. Manipur
113. Gyakorlati tudnivalók Assamról
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Ünnepek és tánc - Szállodák, szállások - Múzeumok - Vásárlás - Vadászat, horgászat és fényképezés - Hasznos címek
114. Az Andaman- és Nicobar-szigetek
Ismerkedjünk a szigetvilággal - Az Andaman-szigetek - A Nicobar-szigetek
115. Gyakorlati tudnivalók az Andaman- és Nicobar-szigetekről
Mikor menjünk oda? - Közlekedés - Szállás, posta, egészségügy
116. Helynévmutató
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
kiadó Panoráma
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1976-03-15
időbeli vonatkozás 1976
Jellemzők
hordozó papír
méret 653 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0199