A megyei képviselőcsoport ülése Hódmezővásárhelyen

szöveg

A Csongrád megyei képviselőcsoport tegnap, szerdán Hódmezővásárhelyen a városi tanácsházán ülésezett. Juratovics Aladár, a megyei képviselőcsoport vezetője ismertette a soron következő ülésszakra való készülés feladatait, majd Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese tájékoztatót adott a megye művészeti életéről. Hangsúlyozta, hogy a festőket, írókat, költőket, szobrászokat még jobban kell ösztönözni, hogy tükrözzék a megye életét művészetükben. Hódmezővásárhely hagyományokban gazdag festészetét Dömötör János, a Tornyai János Múzeum igazgatója ismertette, körvonalazta az alkotó feltételeket, amelyek kedvezően változtak az utóbbi évtizedekben és részben ennek köszönhető, hogy Hódmezővásárhely rangot szerzett a magyar piktúrában. Újságcikk : Délmagyarország, 1978. június 24.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet és Irodalom
Személyek, testületek
kiadó Délmagyarország
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Szeged
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-06-24
időbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma