Tornyai János és Endre Béla-művek Szentesen

Kiállítási napló

szöveg

A szentesi művelődési központ kiállítótermében a napokban nyitották meg Tornyai János és Endre Béla festőművészek emlékkiállítását. Ebben az évben, augusztus elején emlékezünk meg Endre Béla halálának ötvenedik évfordulójáról. Hosszabb ideig jó barátként dolgozott együtt a vásárhelyi festőiskola két kiemelkedő egyénisége. Tornyai János, a vásárhelyi szegény-parasztok gyermeke, szűkebb hazájának élményeit örökítette meg. Ő, a magyar paraszti sors avatott és elismert festője, az alföldi emberek életének és környezetének hű tolmácsolója. Első alkotása, amire felfigyeltek a bírálók és a közönség, a Juss volt. Endre Béla, aki iparművészként kezdte pályafutását, a vásárhelyi majolikatelep egyik alapítója volt, Tornyai Jánossal együtt. Endre Béla festőművészként az Alföld gazdag motívumvilágával foglalkozott szívesen. Sok képén a Tisza és környéke, a füzesek, a tanyák szerepelnek. A bemutatott festményeket a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum anyagából válogatták. Dr. Dömötör János a múzeum igazgatója megnyitójában külön hangsúlyozta, hogy ritka az olyan alkalom, amikor a két festőművész alkotásai egy kiállításon szerepelnek. Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1978. július 11.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Szentes
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-07-11
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma