XI.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár

Kiss Csaba: Világtalanok

dráma - Cserhalmi Géza rendezésében

kép
minősített tartalom

2010. május 27., csütörtök 19 óra, helyszín: A Szabadművelődés Háza, szervező: Szín-Tér Egyesület, művész: Cserhalmi Géza, kategória: színház. A Szabad Színház - Nagy Judit vezetésével - a kortárs művészek darabjait viszi színpadra. A társulat ezúttal Kiss Csaba Világtalanok című írásából készült, felnőtteknek szánt előadását mutatja be, Cserhalmi Géza rendezésében. A szerző, Kiss Csaba, 2000-ben egy újságcikkben olvasta a megdöbbentő történetet, mely szerint egy apa kivezette vak fiát a Mecsek erdeibe a téli hidegben, s otthagyta megfagyni. Szisztematikus kutatómunka eredményeként írt a történetből drámát, amely először egy felolvasóesten, majd egy előadás keretében került közönség elé a Budapesti Kamaraszínházban. Székesfehérváron, a Szabad Színház előadásában láthatja a művet a közönség a Kortárs Művészeti Fesztiválon. Az előadásra a szerzőt is várjuk. Mondanivalója, drámaisága miatt az előadást kizárólag felnőtt nézőinknek ajánljuk! (A Fesztivál Beach keretében)

Cím(ek), nyelv
része XI.Kortárs Művészeti Fesztivál Székesfehérvár
tartalmazza Kortárs Művészeti Fesztivál 15 Székesfehérvár 1999-2013
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy KMF fotók
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Székesfehérvár
térbeli vonatkozás Székesfehérvár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Székesfehérvár
dátum 2010-05-27
hivatalos kibocsátás 2014-05-10
időbeli vonatkozás 2010 tavasz
Jellemzők
hordozó papír
hordozó merevlemez
méret 90x130mm
méret 600 DPI
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Városi Képtár Deák Gyűjtemény Székesfehérvár
Forrás, azonosítók
forrás Városi Képtár Deák Gyűjtemény
azonosító www.deakgyujtemeny.hu
leltári szám/regisztrációs szám 100527_3,10,16,18,20,22,25,31,38,42,166,175,179