Gimnáziumi tabló 1900-1901

kép

Hódmezővásárhelyi Evangélikus Református Főgimnázium VIII. osztályának arcképcsarnoka 1900-1901-es tanévben. A tablón látható Halmi János osztályfőnök és Futó Mihály igazgató tanár. Futó Mihály (1835-1909) Boldván született. Középiskolai bölcseleti és teológiai tanulmányait a sárospataki református főiskolán végezte és itt maradt segédtanárnak. 1860-ban került Hódmezővásárhelyre a hat osztályos gimnáziumba. Itt magyar nyelvet és irodalmat tanított, majd 1874-től 1904-ig az időközben nyolc osztályos gimnáziummá fejlődő gimnázium igazgatója volt. A fotó reprodukció.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Tabló
tárgy Gimnáziumi tabló
tárgy Osztály
tárgy Oktatás
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Plohn József (1869-1944/45)
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1900-1901
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 13 cm x 18,5 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL. Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Hmvhely Levéltár Fotótár Iskolák/Felső iskolák/5