Levél

szöveg
minősített tartalom

L. levele édesanyjának, V. T.-nek és feleségének és W. M.-nek F.I. csillagos házának lakáscímére, borítékkal, tartalma: készül haza, de nem tudja, hogyan, piszok lehet otthon és egyedül lenne a két gyerekkel, a gyerkek éhen halnak, rájuk most nem számíthat egyelőre, a Jani frontra küldése kilátásban van, sok gond áll előtte, néhány dolog küldését kéri, sógornőjével mutyiban vettek egy disznót, majd ő felneveli, fogaddja meg jó tanácsait "a sok korlátozás és megalázás nemcsak Téged érint, hanem náladnál sokkal nagyobb urakat is, akik eddig még azt sem ismerték el, hogy ők egyáltalán zsidók voltak, most pedig a hazugságukat nyilvánvalóan be kell ismerniök a csillag viselésével", nekik még nem legrosszabb, tud olyanról, aki villából ment házmesterlakásba. "Tehát fel a fejjel kislány, lehet, hogy a jó Istennek mindezzel célja van."

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy holokauszt
tárgy csillagos ház
tárgy jogfosztás
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1944
Jellemzők
hordozó papír
méret 2 oldal, szélesség: 19,6 cm, hosszúság: 29,5 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Holokauszt Emlékközpont
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2014.7.9