Képzőművészeti kiállítások nyíltak országszerte...

szöveg

Vasárnap, Miskolc felszabadulásának évfordulóján nyitották meg a hagyományos miskolci téli tárlatot a Miskolci Galéria épületében. A tárlaton, melyet Csohány Kálmán grafikusművész nyitott meg, átadták a város, a megye, illetve a különböző ipari üzemek által felajánlott díjakat. Ugyancsak vasárnap nyitotta meg kapuit a kecskeméti Katona József Múzeumban, a Bács-Kiskun megyei művészek téli tárlata. A kiállításon, amelyen többek között nívódíjat kapott a megyében élő Tóth Menyhért festőművész, a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze, mintegy 100000 forint értékben vásárolt alkotásokat a megyei tanács. Kiállítási nap volt Csongrád megyében is. Hódmezővásárhelyt, a Tornyai János Múzeumban Szabó Iván szobrászművésznek nyílt "Csupa cserép" címmel érdekes szobrászati kiállítása. Szegeden, a Bartók Művelődési Központban rendezték meg a szegedi fotóklub jubiláris tárlatát, míg Szentesen a Móricz Zsigmond Művelődési Központban Petrás Anna iparművész mutatja be kerámiáit és dísztárgyait. Újságcikk : Népszava, 1978. december 05.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Népszava napilap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Miskolc, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Szeged, Szentes
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1978-12-05
időbeli vonatkozás 1978
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma