Kiállítássorozat a néprajzról

szöveg

A néprajz iránti érdeklődés napjainkban már kinőtt a szaktudósok, művészek és lelkes műkedvelők szűk köréből és igazán társadalmi, nemzeti kérdéssé vált. Örvendetes, hogy kultúrpolitikánk irányítói rájöttek arra, hogy a néprajznak milyen hallatlanul értékes tudományos, szociális, gazdasági, ipari- és kultúrtörténeti vonatkozásai vannak. A Néprajzi Múzeum vezetése úgy határozott, hogy sorozatban, egyenként mutatja be az egyes megyék népművészetét. A sorozat az Alföld művészetében sajátos színfoltot képviselő Csongrád megyei bemutatásával vette kezdetét. Hódmezővásárhely valamikor az ország egyik legnagyobb fazekasközpontja volt, melynek hagyományait a vásárhelyi képzőművészek - élükön Tornyai Jánossal - a ma is virágzó majolikagyár elődjének, az 1912-ben alapított Majolika- és Agyagipari Telepnek létrehozásával igyekeztek korunkba átmenteni. Hogy ez milyen sikerrel járt, bizonyítják a múltat és jelent reprezentáló tálak, kulcsok, miskakancsók, stb. A Csongrád megyei fafaragók fejlett ábrázolókészségéről tanúskodnak a kiállított csanakok, botok, dudafejek, mézeskalácsos mintafák, a kékfestők számára készült nyomóducok. Újságcikk : Dolgozók Lapja, 1979. november 11.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Néprajz
Személyek, testületek
kiadó Dolgozók Lapja (Komárom-Esztergom megyei)
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Esztergom
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-11-11
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma