A Vásárhelyi Hetek programja

szöveg

Az ünnepségsorozat, mellyel városunk felszabadulásának 35. évfordulójáról emlékezünk meg méltóképpen, október 6-án kezdődik. A rendezők mindenekelőtt a rendezvények sajátos vásárhelyi jellegére helyeznek nagy súlyt, hiszen ez különbözteti meg a "heteket" az ország különböző vidékein lebonyolításra kerülő egyéb ünnepi programoktól. A megnyitó - immár hagyományosan - a Bethlen Gábor Gimnáziumban lesz. Ezúttal Pákozdy Ferenc költő domborművét avatják, melyet Szabó Iván szobrászművész egyik tanítványa készít majd el. Az ünnepségsorozat első vasárnapján kerül sor a 26. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitására is. Az a tény, hogy a Németh László-emlékszoba felavatása a kiemelkedő események egyike lesz, indokolja ezúttal, hogy a Petőfi Művelődési Központban szervezendő irodalmi estet is a városhoz erős szálakkal kötődő nagy író emlékének szenteljék. Nem maradnak el a sportrendezvények sem. Kosárlabda-kupamérkőzés, felszabadulási futóverseny, valamint HMSE-meccs is lesz a "hetek" alatt. Újságcikk: Csongrád megyei Hírlap, 1979. február 01.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Közművelődés - Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-02-01
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma