Kurucz D. István hajdúböszörményi kiállításáról

Nagyvonalúság és szűkszavúság

szöveg

Tárlatának első napja egyben a művésztelep ünnepélyes megnyitását is jelentette július második vasárnapján. Egységes, tiszta hangulat árad felsorakoztatott képeiből. A szűkszavúság, a lényegre törés mögött ősi indulatok feszülnek. Munkácsy-díjas, érdemes művészünk Hódmezővásárhely szülötte. Legtöbb műve az alföldi tájak világát tükrözi, a szántóföldek zeneisége árad felénk, egyéni vallomásai a földekről, tanyákról, a benne élőkről. Kurucz D. István természetes egyszerűséggel, a realizmus elhihető erejével érzékelteti az alföld ismert "kellékeit", meggyőzően fejezi ki a szunnyadó és az ébredő föld dinamizmusát. Kurucz D. István elkötelezett realizmusának jelentős a szerepe az alföldi piktúra sokarcú átrendeződési folyamatában. Képen: Kurucz D. István - Izsai utca című alkotása látható. Újságcikk: Hajdú-Bihari Napló, 1979. július 21.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Hajdú-Bihari Napló
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Hajdú-Bihar megye
térbeli vonatkozás Hajdúböszörmény
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-07-21
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma