Végek Dicsérete (részlet)

Magyar Végvárak

szöveg

Gondold csak el, milyen nagy idő 150 év! Ennyi ideig birtokolta a török Magyarország földjét. 150 évig tartó szakadatlan küzdelem volt tehát az ország legnagyobb részének a sorsa. Ennek a küzdelemnek legfontosabb helyszíneit a végvárak adták, melyeket mi többnyire csak romokban láthattuk. Kőszeg, Temesvár, Eger, Drégely, Szolnok, Szigetvár - mind-mind a magyar történelemnek egy-egy dicsőséges lapját jelentik. Hiszen még akkor is fontos feladatot teljesítettek végváraink, ha a túlerővel szemben végül is elestek. A korabeli keresztény Európa a kereszténység védőbástyáinak nevezte őket. Ebben a könyvben tizennégy várról olvashattok, amelyeknek sorsa véres várostrom, néha árulás, de legtöbbször a halállal megpecsételt hősiesség volt. Forgasd lapjait tisztelettel, és ha ezek után meglátogatod a várromot, gondolj szeretettel a könyvből megismert hős katonákra.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy papír alapú könyv
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Illés György
kiadó Móra Ferenc Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szendrő
hivatalos kibocsátás 1985-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 82,6 MB
méret 112 oldal
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Szendrői Közművelődési Központ és Könyvtár
azonosító ISBN 963 11 4120 9
leltári szám/regisztrációs szám 26843