Almási Gyula Béla emlékkiállítás Hódmezővásárhelyen

szöveg

Almási Gyula Béla munkássága két szempontból is igen érdekes és figyelemre méltó - érdemes arra, hogy foglalkozzék vele művészettörténész, műbarát egyaránt. Almási Gyula Béla már mint makói lakos kapcsolatba került az alföldi mesterekkel, a 30-as évek dereka után a Tornyai Társasággal. Már mint vásárhelyi lakos, a felszabadulás után egyik megszállottja lett a művésztelep létrehozása gondolatának. Hitte, hogy ami Vásárhelyen történik a magyar képzőművészet népi vonásainak, a magyar képzőművészet realista szárnyának erősítéséért, az egész magyar képzőművészet szempontjából fontos. Vitatéma ma is a vásárhelyiség. De van, és ezt Almási Gyula Béla mindennapi munkájában - szervező tevékenységében és művészi vallomásaiban - nagyon határozottan, valóban megrendítő módon fejezte ki. Képen: Almási Gyula Béla emlékkiállításának megnyitásán, Hódmezővásárhelyen. Balról jobbra : Pogány Ö. Gábor, özv. Almási Gyula Béláné, Dömötör János Újságcikk : Csongrád megyei Hírlap, 1979. június 08.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képzőművészet
Személyek, testületek
kiadó Csongrád megyei Hírlap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Hódmezővásárhely
térbeli vonatkozás Dél-Alföld, Csongrád megye
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Hódmezővásárhely
létrehozás dátuma 1979-06-08
időbeli vonatkozás 1979
Jellemzők
hordozó papír
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Tornyai János Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám nincs leltári száma